-
Az Ön kosara üres!
Használati feltételek, egyéb tudnivalók
Az hot-klima.hu böngészésével és használatával Ön egyúttal kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta a webáruház használatára és szolgáltatásaira vonatkozó szerződési feltételeket, adatkezelési elveket és annak minden pontjával egyetért.
A termékeket kizárólag interneten lehet megrendelni, ezek árai bruttó árak, azaz minden esetben tartalmazzák már az ÁFÁ-t. A szállítási költségek külön kerülnek felszámításra, a vásárló által előre kiválasztott szállítási mód alapján.
A fizetés történhet előre utalással, bankon keresztül, ebben az esetben mindig figyeljen arra, hogy az utalásnál a “Közlemény” rovatban minden esetben tüntesse fel a megrendelő nevét, illetve a megrendelés számát, melyet a visszaigazoló e-mailben küldünk el. Csomagjának kiszállítása az összeg számlánkra történő megjelenését követően történik.
FONTOS! Amennyiben bármilyen kérése, plusz észrevétele vagy a szállítással kapcsolatos megjegyzése van, azt a rendelés során az „Üzenet” rovatba mindenképpen írja bele!
Ha nem a saját címükre visszük ki a csomagot, akkor írják oda, hogy ez a munkahelyük vagy például ha a kapucsengőjükön más név szerepel, akkor azt tüntessék fel! Ezek nagyon fontos információk a kiszállítóknak, hogy a rendelésük biztosan célba érjen.
Üzemeltetői adatok :
Kovács Ferenc E.V.
1191 Bp., Kisfaludy u. 12.
Nyilvántartási szám: 50375303
Adószám: 67534948-2-43
Jogi nyilatkozat
A megrendelőlap kitöltésével, elküldésével és annak a Kovács Ferenc E.V.
.. e-mail által történő visszaigazolásával a 17/1999.(II.S.) Kormányrendelet alapján távollévők közötti szerződés jön létre a Kovács Ferenc E.V.1191 Bp., Kisfaludy u. 12.
(adószám:25044894-2-13 , cégjegyzékszám: 50375303 , telefon: 06 209 224 226; e-mail:klimaszereles.javitas@gmail.com), mint Szolgáltató, valamint a Megrendelő, mint Vevő között az alábbi feltételek szerint:
A Szállító köteles utánvéttel vagy futárszolgálat útján a Vevő által a Megrendelőlapon kiválasztott termékeket az azon megjelölt szállítási címre eljuttatni. Amennyiben a megrendelés teljesítése bármilyen okból akadályba ütközik, úgy a Szállító köteles haladéktalanul e-mail vagy telefon útján felvenni a kapcsolatot a Vevővel a továbbiak egyeztetése érdekében.
Vevő köteles az általa feladott Megrendelőlapon megjelölt, és a Szállító által a megadott címre kiszállíttatott termékeket átvenni, a Szállító által küldött visszaigazoláson feltüntetett vételárat − amely a termékek csomagolási és szállítási költségeit is tartalmazza − készpénzben a kézbesítő részére kifizetni.
A vevőnek jogában áll a megrendelést követően − de még a kiszállítás előtt − a vásárlástól elállni. Ez esetben az elállás okán a vevőnek fizetési kötelezettsége nincs. A lemondást elérhetőségeinken jelezheti. Az elállás további eseteiről lentebb olvashat.
A szerződés tárgya az satstore.hu internetes áruházban található valamennyi árucikk. A vásárolt áruk jellemzői az adott árucikkhez tartozó termékleírásból tudhatók meg. A termékleírásokat a gyártók bocsátották rendelkezésünkre, így ezek pontatlanságáért felelősséget nem tudunk vállalni. Az árucikkek mellett található fotók szimbolikus fotók, az árucikkek csomagolása, megjelenése ettől eltérhet.
Az esetleges jogviták elbírálására Felek a Pesti Központi Kerületi Bíróság illetékességét kötik ki. Az itt nem szabályozott kérdésekre a Polgári Törvénykönyv, valamint a távollévők között kötött szerződésekről szóló 17/ 1999.(II.S.) Korm. számú rendelet szabályai az irányadóak.
A regisztráció és a vásárlás menete
Az oldal használata nem kötött regisztrációhoz, de a vásárlásnak feltétele. Érdemes regisztrálni, mert számos előnnyel jár. Például ha ismét szeretne majd tőlünk rendelni, nem kell újra beregisztrálni, saját fiókja lesz, amelyben a félig abbamaradt rendeléseit (=elhagyott kosarait), régebbi megrendelt termékeit is megtalálhatja.
A rendelés menete:
1. Válogasson a termékek közül, és amelyikről úgy gondolja, hogy meg szeretné venni, akkor kattintson a „Kosárba” gombra. Ekkor látni fogja, ahogy a termék ’belerepül’ a kosarába. Ha úgy dönt, hogy mindent kiválasztott, amire szüksége lehet, akkor menjen rá a kosárra, az oldal felső jobb sarkában.
Ekkor látni fog egy rendelés összesítőt, amelynek végösszege mind az Áfát, mind pedig a szállítási díjat tartalmazni fogja. A kosárban lehetősége van egy terméket törölni is, vagy a mennyiségeket módosítani.
Figyelem! A vásárlás következő szakaszában kiválaszthatja az Önnek legmegfelelőbb szállítási módot, és ekkor a végösszeg is annak megfelelően fog változni.
2. Ha vendégként szeretne vásárolni, ezt is megteheti, de a regisztráció a biztosabb.
Ki kell töltenie mindkét esetben alapvető adatokat, melynek védelméről az „Adatvédelmi nyilatkozat” menüpont alatt olvashat.
3. A 2. pontban következik a szállítási mód kiválasztása, ahol feltétlenül kattintson az „Elfogadom a feltételeket” mellett található kis rubrikába, így tudja csak kiválasztani majd a fizetés módját. 3 féle szállítási mód közül választhat, ezek összege automatikusan fog változni a végösszegnél attól függően, Ön melyiket választja majd ki.
Ennél a pontnál van lehetősége üzenetet vagy egyéb megjegyzést is hagyni számunkra.
4. Majd az utolsó pontban választhatja ki, hogy milyen formában szeretné a megrendelés összegét kifizetni.
FONTOS! Sokaknak nem teljesen egyértelmű ez a lépés, így leírjuk a lehetséges opciókat:
- Ha személyesen veszi át- KÉSZPÉNZZEL VALÓ FIZETÉS SZEMÉLYES ÁTVÉTELKOR
- Ha postával rendeli meg, kétféle lehetősége van: -ELŐRE UTALÁS fizetés bejelölése vagy itt is a KÉSZPÉNZZEL VALÓ FIZETÉS SZEMÉLYES ÁTVÉTELKOR megjelölése,természetesen akkor, ha utánvéttel kéri a csomagot
5. Miután ezzel megvan, egy következő oldalon egy összesítőt kap a rendelés minden fontos információjáról. A rendelést a "Megerősítem a rendelést" gombra kattintva fogadhatja el!
Mindezek után több emailt is küldeni fog rendszerünk, melyekből egyértelműen követhető lesz az Ön számára is, hogy épp hol tart a rendelése. De nyomon követheti ezt az áruházban lévő saját fiókjában is. Ezen kívül pedig minden egyes beérkezett rendelés után egyénileg mindenkit felkeresünk, hogy még egyszer lefixáljuk a rendeléseket! Ekkor lesz lehetősége az esetleges rendelési hibákat, félreértéseket korrigálnia! Tehát Önnek csak azt fogjuk elküldeni, amit az email-ben vagy a telefonban személyesen megbeszélt velünk!
A szállításról is külön értesítőt fog majd kapni. Ha addig bármi kérése lenne vagy valamin változtatna, akkor az oldalon található elérhetőségeink valamelyikén keressen meg minket!
FONTOS!Minden rendelés beérkezése után MI felvesszük a vásárlóval a kapcsolatot a részletek egyeztetése végett.Így ha bármi gondja támadt a rendeléssel,elvétett valamit,de már elküldte nekünk,akkor se aggódjon,mert az egyeztetés után rögzítjuk csak a pontos megrendelését!
Fizetési feltételek
Áruházunkban a szállítási módtól is függően, több fizetési lehetőség áll rendelkezésére. Válassza azt, amelyik a legkényelmesebb Önnek!
Ezek a következők:
1. Személyes átvétel esetén készpénzes fizetés
2. Előre utalással: banki átutalással történő fizetés-ez vagy interneten keresztül vagy egy bankban, személyesen is történhet. A számlaszám, és a pontos adatokat mindig e-mailben való egyeztetés után küldjük ki!
Át nem vett, visszaküldött csomagok esetén a visszaszállítás díja a megrendelőt terheli, újra küldését kizárólag a szállítási díj előre történő átutalása esetén áll módunkban ismételten elindítani!
Amennyiben nem kéri a comagot,de utánvéttel kiküldtük,akkor mind az elküldés díját,mind a visszáru díját köteles megfizetni a vevő!!!!
Az árváltoztatás és a honlap tartalmának megváltoztatásának jogát fenntartjuk!Ezzel kapcsolatos reklamációkat nem tudunk elfogadni!
Garancia, szavatossági idő
A jótállásra és a szavatosságra a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényben és az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX.22.) számú kormányrendeletben foglaltak az irányadók.
Elállás joga
Megrendelése során Ön élhet a 45/2014.
kormányrendeletben részletesen rögzített feltétel nélküli elállási jogával.
Internetes vásárlások esetén Ön a szerződéstől az áru átvételét követő 14 munkanapon belül indoklás nélkül elállhat. Az átvétel dátumát bizonyítja a postai csomagjegyzék, illetve a futárszolgálat szállítójegyzéke.
Ilyen elállás esetén köteles a terméket az eredeti csomagolásában, sértetlen állapotban postai úton visszaküldeni nekünk. A termékek visszajuttatásával kapcsolatban felmerült költségeket a megrendelő viseli!
A visszaküldésre is új jogszabály vonatkozik. A fogyasztó az elállási jog gyakorlásának napjától számított 14 napon belül köteles visszajuttatni az árut a kereskedőnek (azaz maximum a kézhezvételtől számított 28 napon belül).
Az elállás joga nem vonatkozik higiéniai termékekre, étrend kiegészítőkre, élelmiszerekre, kozmetikumokra, amennyiben már bizonyíthatóan kibontásra került a termék! Ha a csomagolás bontatlan, élhet a vásárló az elállási jogával.
Vásárlástól való elállás esetén a termék vételárát legkésőbb az elállás közlését és az áru visszaszolgáltatását követő harminc napon belül visszatérítjük az Ön által az elállás közlésekor megadott bankszámlaszámra utalással. A termék szállítási költségei, valamint a csomagolás vagy a termék sérüléséből adódó költségek a megrendelőt terhelik, amelyeket a termék visszatérítendő vételárából levonunk. A termék nem rendeltetésszerű használatából eredő károknak megtérítése a megrendelőt terheli! A hot-klima.hu kizárólag sérülésmentes, hiánytalan csomagolású termék visszaszolgáltatása esetén téríti vissza a vételárat.
Adatvédelem
Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy adatait a szerződés teljesítése és a szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tároljuk. Adatait harmadik félnek nem adjuk át, kivéve, ha a szerződés teljesítésekor a harmadik fél az cégünk alvállalkozójaként működik együtt. Ekkor azonban, az alvállalkozók a cégünk által átadott személyes adatokat semmilyen módon nem jogosultak megőrizni, felhasználni, illetve további személyeknek átadni. Adatainak kezelésekor az Adatvédelmi Törvénynek megfelelően járunk el.
Csak a megrendelés során kérünk minden olyan adatot - név, cím, telefonszám - amely szükséges az Ön számlájának megfelelő kiállításához, valamint a megrendelt árucikk pontos kiszállításához.
Az adatok megadásáról a felhasználók döntenek. Az adatkezelés jogalapja a felhasználók önkéntes hozzájárulása. Személyes adataik kezeléséről a felhasználók tájékoztatást kérhetnek. Az adatkezelő kérésre tájékoztatást ad az érintettnek az általa kezelt adatairól, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg az adatokat. A honlap szolgáltatásainak nem megfelelő igénybevétele esetén, valamint a felhasználó saját kérésére a hozzá tartozó adatokat töröljük. A törlésre a törlési igény megkezdésétől számított következő munkanapot követő 24 órán belül kerül sor.
Az adatvédelmi elvek kialakításakor az 1992. évi LXIII. számú - személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló; illetve az 1998. évi VI. számú az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során - törvényt vettük alapul.